Van egy Uram, már 3,5 éve a rabszolgája vagyok. Elég furcsa a vele való kapcsolatom. Elmondom miért. Nem az Úr-szolga viszony miatt. Az nálunk természetes. Azért furcsa, mert hol együtt vagyunk, hol nem. Szerintem nem tudunk létezni egymás nélkül. Ő nélkülem nem az a fenséges Úr, aki valójában, én pedig nélküle nem vagyok semmi. Igazából én nagyon is szeretem az Uram. Régen szerelmes voltam belé, de már megtanultam, hogy azt nekem nem szabad. Most már csak kiváló szolgája szeretnék lenni és mindenben megfelelni neki. De ez nem olyan egyszerű, nagyon magasak az elvárásai. A viselkedésemmel nem igazán van gond, ha van is, akkor azt le is veri rajtam. Sokkal inkább a kinézetemmel nincs megelégedve. Én meg próbálok úgy kinézni, ahogy Ő azt kívánja, de komolyan küzdök a súlyproblémámmal. Nem vagyok kövér, de elég vékony se az Ő számára. Neki tökéletes szolga kell, nem éri be kevesebbel. Ha nem vagyok tökéletes, akkor pedig úgy büntet, hogy ne is álmodozzak a faszáról. Nem dug meg. Pedig annyira szeretném, csak erre vágyok. Már 2 éve nem dugott meg. Abból majdnem 1 évig nem is beszéltünk az igaz, de 1 éve már, hogy vágyom rá. Leírhatatlanul. És nagyon hiányzik, mert ráadásul most épp külföldön is vagyok. Alig beszél most velem, mert nehogy felizgassa magát és ne legyen kin kiélnie, nekem meg így még nehezebb. Azért vagyok kint, mert arra gyűjtök hogy plasztikáztathassak, hogy megfeleljek neki. Ennyire alázatos vagyok vele szemben. Nem lázongok, hogy de akkor is dugjon meg, hiába is gondolom így. Megteszek mindent azért hogy megfeleljek és kívánjon. Mert Ő az én Uram. És én nyomorult kis ribanc imádom Őt.