Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy kis subocska élete

2023\10\27

Baba Update

Tegnap kiderült, hogy még egy kisfiam lesz a fiam és a lányom mellé. Legszebb szülinapi ajándék, hogy megtudtam. <3

2023\07\24

Vélemény

A minap botlottam bele egy cikkbe az interneten. Érdekes, hogy pont ezt dobta fel, ugyanis az Exuram nője iratott magukról valami cikket{még 2020-ban). Nekem ezekről a semmitmondó cikkekről megvan a véleményem. Nagyon gáz, hogy azért írnak valakiről cikket, mert vett egy házat vagy mert lefogyott. Találkoztam ezzel is, azzal is. Náluk az előbbiről szólt a cikk. Vicc komolyan mondom. Én is fogytam egyik évben nagyon sokat, és én is vettem egy házat. Mégse írkálnak rólam cikkeket. :D Na mindegy. A lényeg, hogy ez a cikk alapján elgondolkodtam, hogy minek is depizek én évek óta?! Tök baromság. Mert már rájöttem, hogy ez a pasi nem is elég jó nekem. Meg arra is, hogy nem is igazán vagyok már sub, s talán annyira nem is akarok már az lenni. (Persze fenntartom a jogot a véleményem megváltoztatására. :D) Azért gondolom ezt így, hogy nem elég jó nekem, mert rájöttem, hogy a feleségét igazából sajnálom. Ő lett legjobban bepalizva. Milyen házasság az, ahol végig a kapcsolat elejétől fogva csalják az embert, aztán akkor derül ki, mikor már összeházasodtak. Egy hazugságra épül a kapcsolatuk. Aztán a másik, hogy tudom, hogy az Exuram nem állt le ezek után sem. Láttam, hogy fent volt pixin. Ergo valszeg subot keresett. Majd eltűnt pixiről, gondolom talált valakit(akit szintén sajnálok). Marha jó lehet úgy babát várni, hogy a férjem megcsal közben. Arról nem beszélve, hogy ki a fene akar egy tanyán birka szart szagolva élni? Én nem az tuti. Így hát összességében arra jutottam, hogy milliószor jobb életem van egy olyan ember mellett, aki őszinte és hűséges, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, aki mindenben segít és támogat, s akivel nagyon szeretjük egymást. Ezen kívül meg egy igazán gyönyörű házunk van, igazi kacsalábon forgó palota, gyerekbarát udvarral, ami nem dombos, hanem sík, ahol a gyerekeim tudnak majd futkározni, focizni. És hála az égnek olyan klassz életünk van, hogy mindent meg tudunk adni a gyerekeinknek és megvan nekünk is mindenünk. Szóval ennyi a véleményem. Az Exuram nekem semmiképp sem kéne férjnek. Dugni nem volt rossz, bár mondjuk punciba sosem volt jó vele, csak az anál. Igazából már le merem írni a véleményem, az igazat, mert már úgyis tök mindegy. Nincs már hatalma felettem, nincsenek következmények. :D

2023\07\10

Boldogság

Szombaton kiderült, hogy a harmadik gyermekem várom! :) Még nagyon korai a dolog, de remélem minden rendben lesz. Teszek érte amennyit tudok. :) 

2023\05\17

Neki

Kedves Exuram! Boldog születésnapot kívánok, ha még olvassa a blogom egyáltalán. Nagyon hiányzik nekem. Szeretném kifejezni a hálám, amiért ilyen jó subot nevelt belőlem, akivel más Domok is elégedettek lehetnek. Ez Exuram érdeme, Tőle tanultam meg, hogy hogy kell viselkedni a hasonló elvárásokkal rendelkező Domokkal, mint amilyen Ő is volt. Többen mondták már, hogy nagyon jó sub vagyok, persze én nem így gondolom, bőven van hova fejlődni, de lehet, hogy tényleg kevés sub igazán odaadó. Na mind1, ezen a napon az Exuramról emlékezek meg, mert hálás vagyok érte, hogy megnevelt. 

2023\05\03

Gondolkodtam

Átgondoltam a dolgokat. Arra jutottam, hogy valószínűleg nem csak alázásból mondta az Uram, amiket mondott. Valószínűleg valóban értéktelennek és egy senkinek, egy utolsó szardarabnak tart, egy szexuális játékszernek, akit csak használ. Azt hiszem én vagyok az, aki túl sokat lát bele ezekbe a kapcsolatokba...

2023\05\01

Érzelmileg kissé instabilan

Érzelmileg most kissé instabil vagyok. Eddig alig ettem, ennek egyik oka az volt, hogy nagyon szégyellem magam a kinézetem miatt(anyuka test -.-) az Uram előtt. A másik, hogy azt parancsolta, hogy ha találkozunk, akkor üresnek kell lennie a gyomromnak. És fogalmam sincs, hogy mikor találkozunk. Majd ha használni óhajt. Igazából azt hittem, hogy ma fog keresni az előző 2 hét fényében, de sajnos nem keresett. Ma nem kellettem. Este 8 körül adtam fel a reményt mára, aztán bánatomban jól bekajáltam(igazából egy normál adag kaját ettem, csak hirtelen a sok éhezés után sok volt). Aztán ittam is. Kb 1,5 sört, egy dl tojás likőrt meg mon cherit ettem párat. Alig élek. Na de mindegy. Közben sokat gondolkodtam. Volt egy pont, amikor ott tartottam, hogy hagyom a fenébe a bdsmet, mert úgyse vagyok elég jó, biztos ezért nem keresett az Uram se. Most picit még reménykedek, hogy nem vagyok sok neki vagy ilyesmi. Nagyon jó Uram van, nagyon bejön és nagyon nagyon remélem, hogy ő is hasonlóan van velem. Kezdem megszeretni, mint Uramat, de ez nem olyan, mint az Exurammal volt közel sem. Már tök másképp állok az egészhez. Szóval inkább sub-Dom közti kötődés kezd alakulni. Jó lenne, ha ő velem maradna legalább egy pár hónapig/évig... Azon is filóztam, hogy zavarja, hogy értem kellett jönnie... De el tudok én menni hozzá vonattal is igazából...

Ti mit gondoltok? Velem lehet a baj?

Lehet, hogy megint túl lelkes voltam...

Csak tudjátok olyan jó néha kiszabadulni ebből az otthon ülős anyuka létből... 

2023\04\26

Közkívánatra :D

Hogyan kerültem a bdsm világába? Mik az első élményeim? 

Nos úgy kezdődött, hogy volt egy barátnőm(ő nem sub, sima normál csaj) és neki volt egy szeretője, G. Elhívtak hármasozni, ami úgy végződött, hogy barátnőm befejezte vele, mert szerelmes volt és sajnos elsírta magát, mikor a szeretője velem foglalkozott. Majd ez a pasi velem beszélgetni kezdett, aztán úgy belemelegedtünk, hogy végül felajánlotta, hogy szolgálhatom. Egy történet részleteit küldte el nekem, minden rész végén volt egy feladat, amit teljesítenem kellett ahhoz, hogy megkapjam a folytatást. Közben persze gyűjtöttem a büntető pontokat. Aztán találkoztunk. Másik városban lakott. Busszal mentem oda, ő a buszmegállóban várt engem, egy lépcsőn ült, volt rajta egy szexi kalap. A legjobb pasi volt, akit addig láttam. Itt kezdődött életem legszebb időszaka(a sok kínlódás ellenére, ami azért volt, mert én is beleszerettem, nem csak a barátnőm). Felmentünk hozzá, picit beszélgettünk, ittunk fröccsöt meg vodkát, mert nagyon zavarban voltam. Utána elkezdődött a játék. Halál pontosan már nem emlékszem, de megtanította a szabályokat, amik ugyanazok voltak nagyjából, mint a jelenlegi Uramnál. Nem nézhettem a szemébe, nem tegezhettem, Uramnak kellett szólítanom, nem érhettem hozzá, nem mozdulhattam meg, csak engedéllyel. Nagyjából ezek voltak nála. Ő egyébként az Exuram, akiről a blogom 90%-a szólt. Aznap 350 ütést kaptam tőle, 300-at pálcával és 50-et tenyérrel. Órákon át kínzott és dugott felváltva. Aztán reggel is volt egy kevés játék. Majd mielőtt elmentem tőle az ölébe ültetett és azt mondta, hogy gyönyörű vagyok. Ez a legszebb emlékem Róla. Meg az, hogy megcsókolt. Egyszerűen imádtam őt első pillanattól az utolsóig. Nagyon hiányzik mai napig.

Igazából válaszoltam ezzel arra is, hogy mik voltak a szabályok. A többi bdsm kapcsolatom nem volt akkora szám. Mármint jó volt mind, de ezt senki és semmi sem tudja überelni, ami az Exurammal volt.

Volt egy pasi, legyen B a neve. Ő azt akarta, hogy igyam a pisijét, ebbe ő vezetett be.

Aztán volt A, aki szigorú diétára fogott, mikor épp nem voltunk együtt az Exurammal, azt mondta hogy azért nem foglalkozik velem az Exuram, mert hájas vagyok. Ő sokat segített, ezért hálás vagyok. Rá akart venni, hogy straponozzak vele. Egyszer meg is tettem. Utáltam a strapont, és maszti közben kötelező volt olyan videót néznem. Ő azóta sub lett.

Aztán volt B2, aki csak szadizott, nála a szabályok, hogy nem nézhettem rá(játék idő alatt), nem érinthettem meg. Később több közös játék is volt vele és a Gazdámmal.

A Gazdámat is pixin ismertem meg, eleinte Dom volt, mára már switch. Vele élek együtt, tőle vannak a gyerekeim. Nála a szabályok, hogy magáznom kellett, nem zárhattam előtte össze a lábam. Volt több kisebb is, de ezek voltak a legfontosabbak. Természetesen már nem magázom, de mai napig Gazdinak hívom. 

Aztán volt Z aki inkább szadista, mint Dom. Vele csak 2 alkalommal találkoztam sajnos, így nem igazán voltak szabályok.

Legkedveltebb szabályok: minden ami megalázó. Imádom, hogyha nem nézhetek az Uramra, a magázás is bejön(bár így németül jobb, hogy nem kell), illetve az is tetszik, hogy nem mozdulhatok meg, s nem érhetek az Uramhoz. 

Hát kedves kérdező, remélem kielégítő választ tudtam adni neked. :) 

süti beállítások módosítása