Remény

A ma reggel csodálatosan indult. Felébredtem, és még az ágyban fekve természetesen az volt az első, mint minden reggel, hogy megnéztem a telómon, hogy írt-e az Uram. Végre írt. Azt mondta, hogy mikor hazaérek(megyek haza Magyarországra), akkor lehet hogy áthív este, és nyalhatom a talpát még elalszik, és nála aludhatok(remélem lehet a lábánál, úgy érzem ott a helyem...) és másnap takarítanom kell, összeírja nekem miket kell megcsinálnom. Ez nagyon boldoggá tett, de azt mondta addig még eldönti, hogy van-e hozzá kedve. Remélem lesz. :)
Kicsit később kaptam tőle feladatot is, ami eléggé megalázó volt. Tele kellett írnom egy A/4-es lap mindkét oldalát apró betűkkel. Ezt a mondatot írtam le pontosan 114-szer: "Koszos kurva vagyok, a testem, a lelkem, az akaratom az Uramé."
Órákig írtam, nagyon fájt a kezem. Mikor végeztem bele kellett tennem egy mélytányérba a lapot, és fölé guggolva lepisilni. Utána nyalogatnom kellett a pisis lapot, majd az arcomra is kellett tennem. Ezután az 1/3-ad részét meg kellett ennem(azt hittem hányok, de megettem, mert ezt parancsolta az Uram és Érte bármit), a másik 2/3-ad részét a fenekembe kellett dugnom, és még mindig bennem van, mert nem szedhetem ki, majd kijön magától. Ezután ki kellett lefetyelnem a földön lévő tányérból a pisimet, öklendeztem kicsit tőle, elég undi volt, és sikerült is visszaköpnöm egy keveset, szóval jól kitoltam magammal, mert utána már a nyálas pisimet kellett innom. :/ Szerencsére Uram megengedte, hogy kielégítsem magam, mert bevallom őszintén, izgatott ez a feladat, kiszolgáltatva és megalázottan éreztem magam tőle.
Mindezt fotókkal kellett igazolnom Uramnak. Mikor végeztem a feladattal, elküldtem Uramnak a képeket, utána le kellett neki írnom, hogy éltem át ezt a feladatot. Megdicsért az Uram a végén, ami nagyon boldoggá tett. Szeretném ha maximálisan meg lenne velem elégedve, hogy kiérdemelhessem hogy megtörténjen, amit reggel mondott. Csak ez járt a fejemben a feladat közben, hogy meg kell feleljek, hogy az Uramért megteszek bármit, még ha nekem kellemetlen vagy gusztustalan is, csak az ő elégedettsége számít, csak az számít hogy az Uram mit akar, mert én az Ő koszos kis szolga kurvája vagyok, és ha szolgálni akarom, akkor meg kell feleljek neki, mert szeretném ha kellenék neki. Ha kellenék szolgájának... Ez minden vágyam, alázatosan nyalni az Ő fenséges talpát.