Ma egész nap arra vártam, hogy az Uram visszaírjon nekem. Nem tudom mi van, folyton lekoptat és alig ír valamit. Ráadásul úgy néz ki mérges rám, mert megfogdosott egy srác engem a buszon. Pedig én végig mondtam a srácnak, hogy ne, meg hogy van valakim, de elég erőszakos volt és nem érdekelte. Sikítozni meg tökön ütni meg nem fogok senkit, ahogy Uram javasolta, nem szeretném ha más miatt leszállítanának a buszról(főleg vele együtt este a sötétbe), főleg hogy más nyelven el se tudom magyarázni senkinek, hogy mi volt ez. És rohadtul féltem is, hogy megerőszakol a srác. Mindenáron azt akarta, hogy szálljak le vele, már nyúlt a cuccaim felé, hogy segít vinni, ezért azzal koptattam le, hogy majd máskor. Ezen volt az Uram kiakadva, de nem tudtam mit csináljak, totál bepánikoltam. Most úgy érzem, hogy kár volt elmondanom az Uramnak, de persze én mindig őszinte vagyok vele, még ha ő sokszor nem is az velem. Mert nem az. Sokszor hiteget, ami nem gond, csak vállaljon érte felelősséget, meg figyeljen rá mit mond, és tudja hogy hogy kéne úgy megfogalmazni, amit mondani akar, hogy egy alapból akaratlanul is kombináló női elme ne értelmezhesse másképp, ne legyen félreérthető. És azzal is tisztában vagyok, hogy az Uram gyerekesnek tart, holott nem vagyok az. Csak nem bírom, amikor nem mondják őszintén a képembe a dolgokat, hanem magamtól kell rájönnöm. Naiv az vagyok, azt bevallom, mert én jóhiszeműen állok minden emberhez, ahogy hozzá is. Bízok mindenkibe eleinte, nem feltételezem senkiről, hogy bármiféle vaj lenne a füle mögött és átbaszna. Mert sokszor volt már, hogy átverve éreztem magam. De ez mindegy. Tény, hogy az egekig magasztalom az Uram, mert Ő az Uram és mert szeretem, de félreértés ne essék, nem mondom, hogy szent, és hogy sosem hibázik. Mert hibázott. Hibázott, mikor a külsőmmel túlzottan törődött, mert igazán a belső számít. Hibázott, mikor nem akart velem lenni, mert úgy gondolom, nincs még egy lány aki ennyi mindenre hajlandó lenne érte, mint én. Nyáron is hibázott, mikor megalázott azzal, hogy mással játszott, mikor én voltam az aki megérdemelt volna ennyit, és aki nagyon vágyott rá. Bár ez képezi egyik nézeteltérésünk tárgyát, mert Ő azt állítja, hogy nem volt ilyesmi, én meg tudom sajnos, hogy hülyének néz. Csak azt nem értem, miért nem őszinte velem? Nem gondolom, hogy bármibe is ne lehetne velem őszinte. Hisz akármit tesz, én akkor is vele maradok és ugyanúgy megteszek neki mindent, csak kedves gesztus lenne részéről ha megbeszélné velem a dolgokat és nem lenne ilyen nagyon zárkózott. Sosem bántottam, hogy ne mondhasson el nekem valamit. Sosem akarnék neki rosszat és kicseszni vele, mert szeretem. De lényegtelen, nem rágódok a múlton. Már megbocsájtottam Neki mindent, még azt is amivel mélyen beletaposott a lelkembe. Mert ilyen egy jó szolga. Én csak érte élek, de Ő sajnos ezt nem becsüli meg. Olyan jó lenne ha észrevenné... És jó lenne ha menne köztünk a dolog, és ha akarna engem.
A másik dolog amin elgondolkodtam, hogy vajon mi nem tetszik neki bennem? Oké van egy kis hasam, nem vagyok top modell, de ezen lehet segíteni, és folyamatosan dolgozok is rajta, hogy vonzóbb legyek a számra. Vajon az nem tetszik csak bennem Neki? Vagy talán alapból ronda vagyok? Talán az arcom se tetszik neki... Vagy a személyiségem? De nem értem miért, csak a külsőm nézi, jó szolgája vagyok, imádom, megteszek Neki mindent, mindent elnézek, megbocsájtok Neki, úgy csinálok mindent, hogy Neki jó legyen. Szófogadó, engedelmes, alázatos, és tisztelettudó kis ribanca vagyok. Ez mind semmit sem számít?